Barion Pixel

Gyomaendrődi Üdültetési Szövetség Turisztikai Egyesület

A GYÜSZ-TE önként vállalt feladata Gyomaendrőd turizmusában résztvevő szolgáltatók összefogása, tevékenységük vendégbarát fejlesztése. Céljuk a Gyomaendrődöt választó vendégek maximális elégedettségének elnyerése.
Felkutatják és Önnek ajánlják Gyomaendrőd program lehetőségeit, elvárásának megfelelő szállását, éttermét és megannyi mást.

Munka leírása:
Az Erkel Hotel számára végzett munkánk során merült fel, hogy részt vehetünk a Gyüszte 2013 nyarán elinduló pályázati kommunikációs feladatainak kivitelezésében. A meghívásos tendereztetésen mi adtuk a legrészletesebb és egyben a legjobb ajánlatot. A közös munka során elkészítettük az egyesület részére az online marketing- és a versenystratégiát. Kidolgoztuk a kampánytérképet és elkezdtük a megvalósítást Ennek keretei között alapvetően két kommunikációs csatornát használtunk: e-dm leveleket és Google Adwords hirdetéseket.  Készítettünk két filmet is, az egyik IDE kattintva megtekinthető. Igénybe vettük a leginnovatívabb megoldásokat is. A zöld marketingben rejlő lehetőségként megszületett az ország első „zöld” TDM szervezete. Nagyon sokat tanultunk mi is a közös munka során. Reméljük, hogy munkánk sok-sok vendéget fog eredményezni az egyesületi tagok számára.

www.gyomaendre.hu

Film