Barion Pixel

Már nem kell többet rohannia sem Önnek, sem a kollégáinak. 

Oldja meg a karácsonyi ajándékozást, az éves munka elismerését, a hatékony időbeosztást egyetlen eszközzel.  

Járt már úgy, hogy egy neves eseményen ajándékot szeretett volna adni a munkatársaknak, beosztottaknak, de a rengeteg lehetőség szembejöttével elsiklott a legjobb döntés mellett? 

Egy vezető imázsán rengeteget rombolhat egy rossz döntés, és persze ez később meg is mutatkozik majd a kollégák részéről, hiszen nem csak magának okozott kellemetlenséget egy rosszul megválasztott ajándéktárggyal, hanem a kollégáknak is. 

 

Be kell látni, egy „A legjobb jegyzőnek.” feliratú bögre tényleg nem a legjobb ajándék, hiszen se nem egyedi és egyáltalán nem személyes. Valamilyen megoldást találni kell, hogy hatékonyabban lehessen elismerni az egész évben keményen dolgozó munkatársak tevekénységét. Ez a 2020-as évre hatványozottan igaz.

De akkor mit lehet tenni? 

Ezeket a helyzeteket elkerülendő, az ember jobbára megpróbálja a legjobb döntést meghozni és olyan honoráriumot találni, ami egyszerre hasznos és esztétikus, kellően egyedi és személyes. 

Tudjuk, hogy ebben az évben a vírus okozta helyzet rendesen megtépázta a költségvetést, így nem lehet nagy összegeket költeni.  

 De mi van, ha egy olyan megoldást talál, ami egyedi, személyre szabott, alkalmas a mindennapi használatra, és olcsó is?  

Képzelje el, hogy egy olyan tárgyat tud átnyújtani a hónapok óta home officeban ülő kollégáknak, ami eszükbe juttatja, hogy a vezetőség rájuk is gondol. A kollégák így azt fogják látni, hogy várják őket vissza a régi, jól bevált csapatba és nemsokára minden visszaáll a rendes kerékvágásba

A megoldás 

Nem árulunk el titkot, hogy ez a határidőnapló.  

A határidőnapló ezen felül kifejezetten jó reklámeszköz, hiszen elhelyezheti rajta az intézmény arculati elemeit és neves alkalmakkor szóróajándékként is megállja a helyétA partnereknek adott határidőnapló minden nap szem elé keríti az Ön értékeit, elhivatottságát és a jó kapcsolat pozitív emlékeit.

Azonban nem mindegy, hogy honnan szerzi be, hiszen a legközelebbi írószerboltban is meg lehet venni, ezeknek viszont meg vannak a hátrányai. A boltban vásárolt darabok indokolatlanul drágák, nem személyesek, olyan beosztás van bennük, amik Önnek és kollégáinak lehet, hogy nem megfelelőek.

A KKV Media csapata évek óta foglalkozik – többek között – határidőnaplók tervezésével és értékesítésével. Minden esetben átfogó kutatómunka és alapos egyeztetés előzi meg a tervezést, gyártást. Minden esetben igyekszünk az ügyfél igényeinek megfelelni és az értékeit az adott terméken visszaadni.

A határidőnaplóink tartósak, heti és havi beosztással is lehet választani őket. Grafikusaink az Ön igényeinek megfelelően tervezik meg a naplókat a legnagyobb szakmaisággal a háttérben.  

Kérjen ajánlatot, és lepje meg kollégáit, üzletfeleit egy egyedi, személyre szabott határidőnaplóval

Ha rákattint az /ajánlatot kérek/ gombra, akkor egy olyan oldalon fogja találni magát, ahol az Önnek megfelelő kapcsolatfelvételi módot kiválasztva kollegánk hamarosan megkeresi.  

Akik már dolgoztak velünk és meg voltak elégedve.


https://kkvmedia.hu | info@kkvmedia.hu | +3666/783-083

Minden jog fenntartva © 2020. | Color In Press Kft.

Általános szerződési feltételek